Kedves Lakótársak, Szomszédok, Érdeklődők!
Az Irhás árok átépítésének talán leglátványosabb - és egyúttal legtöbb kellemetlenséggel is járó - része kezdődött el szeptemberben: a konkrét kivitelezés, építés, bontás.
Lapozzon a folytatásért!
Szeptember első napjaiban az árkot átépítő Pulzus Zrt. munkatársai és -gépei vonultak fel a területre; azért, hogy 2011.március 11-ig bezárólag átépíthessék a csapadékelvezető csatornát. Mint azt az itt lakók jól ismerik, nem is kell igazán komoly eső ahhoz, hogy a víz a medréből, az árokból pillanatok alatt kilépjen és az utcán hömpölyögjön tovább. Nos, most ennek az áldatlan állapotnak az eltűntetése lesz az első lépés, ugyanis a szakemberek átépítik a szűk átereszeket (korábban mindig ezek jelentették a legnagyobb problémát), kiszélesítik a csatornát, amivel egyúttal meg is növelik az áteresztőképességét.
Az Irhás árok és környékéről formálódott Civil Kezdeményezés (élén Hölzel Gáborral) hathatós közbenjárásának eredményeképp a árok Törökbálinti út és Kakukkhegyi út közötti szakaszát zárt szelvénybe helyezik, azaz lefedik. Ez az első igen komoly siker, ami lehetővé teszi, hogy tavasszal, a munkák végeztével az önkormányzatok végre járdát, fasort és utat építhessenek a csatorna helyén, a csatorna felett.
Az alábbi képek segítségével Ön is megismerheti a munka részleteit: